A mi történetünk akár az Öné is lehet

A legjobb módja annak, hogy többet tudjon meg a Forever Living lehetőségeiről az, hogy meghallgatja a forgalmazóinkat.
Mint sokan Önök közül, ezek az emberek is idegenkedtek és bizonytalanok voltak a pénzügyi jövőjük kézbevételét illetően.
Azonban sokan közülük megtették ezt, és soha nem néztek hátra. Ismerje meg történetüket:
Berkics Miklós

Berkics Miklós a FOREVER része!

‘Hogy miért az FLP? Mert mi ebben a lehetőségben tudunk segíteni önnek! Hogy én miért a Forevert választottam? Mert akkor már 19 éve a piacon volt, és előtte néhányszor már ráfáztam a „most indul, és te lehetsz az első” MLM-cégekkel.”A Forever Living Products a világ harmadik legnagyobb forgalmú MLM-cége. Bárki, aki a jövőben beleteszi ugyanazt a munkát ugyanannyi idő alatt a saját FLP-vállalkozásába, mint én az enyémbe beletettem, ugyanazokat az eredményeket érheti el, mint jómagam. Nem egy vevőkódnak tekint a cég, hanem embernek, és meg is maradtam annak. Mindezek mellett a legnagyszerűbb, hogy Rex Maughan azt mondja, a FOREVER a világ legnagyobb lehetősége… és ez nem csak egy ígéret, erre bizonyítékunk is van! Segítünk, hogy elérje a célját! Go Diamond!’Berkics Miklós, Gyémánt Manager (Részletek a Forever folyóirat 2011. márciusi számában megjelent riportból. A teljes cikket megtalálja itt: archívum)
Gidófalvi Attila és Kati

Tudtuk, hogy mit akarunk

‘Tizennégy év hálózati tapasztalata alapján választottuk az FLP-t. A fő szempont a termékpaletta és a marketingterv volt.” A célunk egyszerű volt: felépíteni még egyszer legalább akkora hálózatot olyan cégnél, ahol a termékek kifogástalanok, és minőségi változást hozhatnak az emberek életében. Tudtuk, hogy mit akarunk, és azt is, hogy hogyan lehet elérni, az FLP pedig – és Berkics Miklós, mint szponzor – biztosított a támogatásáról.”Sokan szeretnének jobban élni, de ez önmagában kevés. Ahhoz elkötelezettség kell, hogy mikor végzel ötkor a meglevő munkáddal, ne haza indulj, hanem üzletet építeni. Meg kell fizetni a siker árát, amihez a legtöbbünknek változnunk kell – talán ez a legnehezebb.’Gidófalvi Attila és Kati, Gyémánt Managerek (Részletek a Forever folyóirat 2011. januári számában megjelent riportból. A teljes cikket megtalálja itt: archívum)

Veronika és Stevo Lomjanski

Akarod vagy nem akarod?

‘Mindent végigcsináltam az életemben, sosem álltam meg félúton. Ha bekapcsolsz valakit a hálózatba, felelős vagy az előrehaladásáért, mert ha valaki neked adja az aláírását, az manapság nagy érték. És ne feledd: ha valaki esetleg most nem akar komolyan dolgozni, az nem jelenti azt, hogy pár év múlva nem ez lesz az életformája.”Sokan akarják tudni a „titkot”. Kérdezgetnek, de az egyszerűség a titok. Ugyanúgy csinálom a munkám, mint akkor, amikor supervisor voltam. Nem változtattam a bemutató metódusán sem. Úgy beszélek mindenkihez, hogy egy 15 éves gyerek is megértse. Ilyenkor azt gondolják, ó, én ezt jobban elmondanám, mint Veronika! És megjön a kedvük hozzá. Nem törekszem tökélyre, mert akkor megijednek. Így meg szeretnek kijavítani, ha például nem jól mondok egy szót. Én meg mosolygok ilyenkor, mert ez azt jelenti, hogy érdeklődnek, és már azt fontolgatják, ők hogyan csinálnák.’Veronika és Stevo Lomjanski, Gyémánt Managerek (Részletek a Forever folyóirat 2010. augusztusi számában megjelent riportból. A teljes cikket megtalálja itt: archívum)

Tudást átadni a legjobb dolog

Varga Géza és Vargáné dr. Juronics IlonaIlona: A Foreverben elért eredményeinknek köszönhetem, hogy ma hobbiként élvezhetem a gyermekgyógyászatot. Engem nem érint az a sok probléma, ami sok kollégámat megviseli az egészségügyben, hogy nem ismerik el őket anyagilag, emberileg… én mindezt megkapom a Foreverben, ezért tudok higgadt, nyugodt, mosolygós orvos lenni, azt adni a szülőknek, amire szükségük van. Nem tudnám, és nem is akarom feladni a szakmámat, mert jó érzés gyógyítani. Bár nem működöm hivatalos orvos tanácsadóként, engetegen hívnak fel és szívesen segítek, mert tudást átadni a legjobb dolog, ha másokon ezzel segíthetünk. Kik tudnak sikeresek lenni szerintetek? Géza: Csak a következetes emberek, azok, akiknek az adott szó szent. Akik képesek hinni és bízni magukban és munkatársaikban. Akik nem futamodnak meg a nehézségek elől. Kellő erő kell ahhoz, hogy kimondjuk: ez és ez a célom, és küzdök érte a végsőkig. Ami a legfontosabb, az a személyiségfejlődés.dr. Juronics Ilona és Varga Géza Soaring Managerek (Részlet a Forever folyóirat 2012. júniusi számában megjelent riportból.)

Sorsformáló lehetőség van a kezünkben

dr. Seresné dr. Pirkhoffer Katalin és dr. Seres EndreProfivá akartam válni. Ahhoz, hogy valaki vezetővé váljon, a termékismeret kevés, a csapatépítés legalább ilyen jelentőséggel bír. A feladat ennyi: fel kell építeni az emberekben egy víziót az egészségesebb és jobb életről, és el kell érni, hogy el is higgyék magukról..El kell érni, hogy az emberek ne a sors áldozataként tekintsenek magukra, hanem az életük aktív résztvevőjeként. Meg kell ismernünk a velünk szemben ülő igényét mindenfajta erőszakosság nélkül, inkább kérdéseket feltéve. Mi azokat keressük, akiknek csillog a szemük, akikben van ambíció, tele vannak energiával és így követésre méltók.dr. Seresné dr. Pirkhoffer Katalin és dr. Seres Endre, Zafír Managerek (Részlet a Forever folyóirat 2012. májusi számában megjelent riportból.)

Tisztán és egyszerűen dolgozni

Tóth Sándor és Vanya EdinaTisztán és egyszerűen dolgozni: ez pontosan arról szól, hogy vegyük észre, a másik ember milyen kihívásokkal küzd, milyen vágyai vannak. Ha ő ennek megoldásában, elérésében szeretne együttműködni, akkor partnerek vagyunk, de ha bármilyen kommunikációs trükkel ráveszem, hogy jöjjön velem, akkor egy csalódott ember lesz, mert nem az ő céljaiért dolgozunk, hanem az enyémekért. Nyilván nekem is vannak üzleti és magánéleti céljaim, de ezek alapvetően azokra a célokra épülnek, amiket a partnerekkel együtt valósítunk meg. Ha ők elérik a sajátjaikat, akkor a mieinkkel már nem sokat kell törődni, azok is mind megvalósulnak.Nem tudom elképzelni, hogy bármi mással foglalkozzak. Itt olyan életvitelt alakíthattam ki, amiben megtaláltam a legfontosabbakat: egészséget, szabadságot és azt, hogy nem küzdünk pénzügyi kihívásokkal. Ez a lehetőség, amit Rex adott, hogy végre egymást segítve és nem egymáson átgázolva legyün sikeresek, ez a legnagyobb dolog egy ilyen létbizonytalanság uralta időszakban.Tóth Sándor és Vanya Edina, Soaring Managerek (Részlet a Forever folyóirat 2012. áprilisi számában megjelent riportból.)